Habár a Nemzetek Ligája A-ligájában újonc Bosznia-Hercegovina a papírformának megfelelően kikapott Hollandiától szombaton (5–2), a bosnyákok találtak pozitívumot a mérkőzésben. Mint ismert, kedden a mieink vendégei lesznek.
Egyrészt a válogatottsági meccs- és gólrekorder Edin Dzeko 135. fellépésén megszerezte 66. találatát, s újfent kiderült, hogy a 38 esztendős csatár továbbra is kiváló formában van, másrészt a gólpasszt a válogatottban bemutatkozó Esmir Bajraktarevictől kapta. A 19 esztendős támadóról annak idején készült egy videó, amelyen kisgyerekként Dzeko-mezben rúgja a labdát a kertjükben, most pedig egykori példaképével játszott együtt.
Esmir Bajraktarevic családja a háború elől menekülve az Egyesült Államokba költözött, ő már ott született, s a New England Revolution akadémiáján pallérozódott, játszott az amerikai utánpótlás-válogatottakban, egy felkészülési mérkőzésen pályára lépett a felnőttek között is, ám mindig a bosnyák meghívóra vágyott. Szombaton csereként bemutatkozott, kedden a Puskás Arénában Magyarország ellen pedig jó esély van rá, hogy életében először kezdőként kapjon lehetőséget.
Forrás: Nemzeti Sport