32 évesen életét vesztette a motorversenyzés mellett tartalomgyártással is foglalkozó Luca Salvadori az International Road Racing Championship utolsó fordulójának első versenyén, miután súlyos balesetet szenvedett. A bukás másik résztvevőjét szintén komoly sérülésekkel szállították kórházba.
Tragikus balesetet hozott az International Road Racing Championship (IRRC) utolsó fordulójának első futama a németországi Frohburgban. A bajnoki csata miatt izgalmasnak ígérkező viadalon ugyanis egy bukás következtében életét vesztette Luca Salvadori, egy hazai pilóta pedig szintén súlyos sérüléseket szenvedett.
A SPEEDWEEK.com beszámolója alapján a Superbike, illetve a Stock kategória egybekötött versenyén a tabella ötödik helyén álló – de a bajnoki címre már nem esélyes – Didier Grams közvetlenül a kifejezetten tempós utolsó kanyarban elesett. Hogy pontosan hogyan, az a cikkből nem derül ki, de valamilyen módon Salvadori is belekeveredett az incidensbe, és rögtön egyértelművé vált, hogy súlyos sérülést szenvedett.
A mindössze 32 esztendős motorost kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni, és még szombaton elhunyt. Ellenfele szempontjából szintén komoly következményekkel járt a baleset, ugyanis több csontja is eltört, arról viszont nem írnak, hogy életveszélyben lenne. A hétvége a tragédia ellenére a tervezett módon folytatódik, de minden pilótának megadták a visszalépés lehetőségét.
Salvadori motorversenyzői karrierjének nagy részét nem a nemzetközileg igazán jegyzett sorozatokban teljesítette. 2013-ban elindult egy Yamahával a Supersport-világbajnokság első két futamán, de Phillip Islanden és a MotorLand Aragónon sem ért célba. Tavaly pedig a MotoE-világbajnokság első öt hétvégéjén vett részt, legjobb eredménye a szezonnyitó Le Mans-i első futamon elért tizedik helye volt. Silverstone-ban aztán bukott, aminek következtében kihagyta a hátralévő három helyszínt, és a tabella tizenhetedik helyén zárt.
Salvadori azonban nemcsak motorversenyzőként, hanem tartalomgyártóként is tevékenykedett. 2018 elején létrehozott egy YouTube-csatornát, amelynek több mint 585 ezer feliratkozója van. Utolsó videóját pár napja, kedden töltötte fel.